KutyaiskolákKutyás szolgáltatások

Akela Kutyaiskola

Az Akela Kutyaiskola célja, hogy ebben a mai, rohanó, őrült világban segítséget nyújtson a gazdiknak a kutyájukkal való problémamentes együtt élésben. Néhány kutyabolond ember, több éves kiképzői tapasztalattal a háta mögött úgy döntött, tudásukat szeretnék megosztani, átadni az embereknek és ezzel segíteni mindennapi életüket.

Minden kutya és minden gazda páros más, éppen ezért iskolánkban nem léteznek kőbe vésett szabályok. Tanfolyamainkon azoknak a gazdiknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik nem feltétlenül sportból vagy komolyabb versenyeredmények elérésének céljából kezdenek kutyaiskolába járni. Célunk azoknak segíteni, akik szeretnének négylábú társukkal harmonikus kapcsolatban élni és minden helyzetben felismerni, hogy kedvencük vajon mit és miért csinál. Természetesen, aki ennél is többre vágyik, azoknak is lehetőséget kínálunk, hogy magasabb szinten megismerkedjenek a kutyázással és különböző kutyás sportokkal.

Fajtára, nemre, korra, képzettségre való tekintet nélkül várunk minden kutyát, hiszen minden problémára létezik megoldás, az Akela Kutyaiskola pedig azért alakult, hogy ezt segítsen megtalálni!

Nem számít, hogy milyen képzettségi szinten áll kutya, vagy gazdája… Nálunk minden tanulót egyforma szeretettel várunk!

Várjuk jelentkezését!

Szo – Vas: 8:00 – 16:00

Cím: 1151 Budapest, Felsőkert utca
Telefon: +3670 6191401 vagy +36 30 5677979
E-mail: [email protected]
Facebook: https://www.facebook.com/akelarp

http://www.akelakutyaiskola.hu

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...