Saját KB bal
Saját KB jobb

Menhelyet alapít Molnár Anikó

Fogyatékos és öreg kutyákon szeretne segíteni Molnár Anikó. A volt valósághősnő sminkes munkája mellett önkéntes állatmentő, s most beteg, idős állatok számára létesít speciális menhelyet – írja a borsonline.hu.

A kutyák mindig számíthatnak Molnár Anikóra. Akkor is, ha már öregek, nem túl szépek vagy valamilyen gyógyíthatatlan betegség kínozza őket. Az egykori Nagy Ő körül az utóbbi időben sok minden megváltozott, maga is komoly átalakuláson esett át, egyvalami azonban változatlan maradt: feltétel nélkül szereti a kutyákat, és komoly áldozatokra is kész értük.


Anikó életcéljának tekinti, hogy segítsen a szerencsétlen sorsú kutyákon (Fotó: borsonline.hu)

Hat egészséges kutyája mellett két testi fogyatékkal élővel osztja meg otthonát – a háromlábú Babával és és a mellső lábaira lebénult Picurral – így megtapasztalta, hogy a sérült kedvencek gondozása nem egyszerű feladat. Ezért akar rehabilitációs központot akar nyitni ilyen kutyák számára.


Picur mellső lábai lebénultak, a napokban műtötték meg (Fotó: borsonline.hu)

– Magyarországon az állatmenhelyeken több ezer árva állat várja, hogy valaki hazavigye. A sok kutyus között vannak esélytelenek, ők valamilyen testi fogyatékkal élnek, vagy fejlődési rendellenességgel születtek, vagy csak nagyon idősek. Az ő gondozásukra és reménytelibb életükre  szeretnék létrehozni egy alapítványt vagy szervezetet – magyarázta a Borsnak Anikó, aki egyelőre a tagtoborzásánál tart.

– Ha lenne százmillió forintom, egy hónap alatt megalapítanám a szervezetet, és azonnal megkezdhetnénk a munkát. Mivel erre nincs lehetőségem, csak kis lépésekben tudok haladni. Kezdetben önkéntes alapon szerveződne a munka, majd szakembereket és kiképzőket is alkalmaznánk – tervezget a szépségszalon tulajdonos, aki szeretné, ha az életük alkonyához közeledő, elárvult házi kedvencek idős, nyugdíjas gazdikra találnának az általa alapított kutya-hospice-ban.

A tengerentúli példa

Amerikában már három éve működik, és több, mint húsz államban elérhető a Lap of Love szolgáltatás, amely  a beteg és idős állatok gondozását tűzte ki céljául. A szervezetnek közel 70 állatorvos a tagja, ők munkájukkal könnyebé és boldogabbá teszik a kutyusok és a gazdik utolsó közös napjait.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Forrás: borsonline.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...