Szoborba öntötték Beni hűségét

Emlékszobrot kapott tegnap Budapesten, a XVI. kerületben Beni kutya. Ő az a kis keverék, aki a régi otthonával szemben tizenkét éven át várta haza halott gazdáját. A kivételes állatnak dombormű formájában állítottak emléket. – írja a borsonline.hu

Korábban már mi is beszámoltunk Beni történetéről. Évekig kettesben élt egy cukrásszal, de miután gazdája meghalt, a kutyus egyedül maradt. A házba hajléktalanok költöztek, fel is gyújtották. Beninek mennie kellett, de nem messze, egykori portájukkal szemben, az útpadkán vert tanyát, ahonnan rálátott a cukrász házára.

Tizenkét éven át mindennap hűségesen várta haza. Nem hagyta magát örökbe fogadni, mégis az egész környék a gazdája lett. Etették, gondozták. Az utolsó két évben pedig éjszakára már behúzódott a szomszédba. Végleg senkinél nem maradt meg. Rendületlenül figyelte régi házát, hátha egyszer érte jön a gazdája.

Szeretetével összekovácsolta a környéket. Sokan ott voltak vele az utolsó óráiban is. Beni március közepén hunyt el 16 évesen. Négy hónappal a halála után emelték a domborművet, éppen azon a helyen, ahol élt. – Mindannyiunknak példát mutatott hűségből és oda­adás­ból. Az én lelkemen is sokat formált – mondta Kiss Edit.


Kiss Edit (Fotó: borsonline.hu)

Kiss Edit óvónő, egyike azoknak, akik a kutyust gondozták. Ő álmodta meg a szobrot Beniről és keresett hozzá támogatókat. A domborművet végül R. Törley Mária szobrászművész készítette. – Sokan eljöttek, hoztak virágokat, mécseseket, koszorúkat, jelezve, hogy milyen sokan szerették Benit. Biztos vagyok benne, hogy ezután is sokan zarándokolnak el ide – tette hozzá Edit az avatási ünnepség után.


(Fotó: borsonline.hu)

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: borsonline.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...