Saját KB bal
Saját KB jobb

Kárász Róbert is magával viszi kutyáját mindenhová, ha teheti

Negyvenévesen döntött úgy hogy munkája mellett felvállal társadalmilag fontos ügyeket is. Kárász Róbert a Mokka miatt minden hétköznap fél ötkor kel. Egy hétéves „hölgy” ébreszti. Ahová lehet, Mollyt, a négylábú családtagot is magával viszi a műsorvezető. – írja a stop.hu

„Aki vitt már haza sanyarú körülmények között élő állatot, az tudja, mennyi szeretetet képesek adni ezek a jószágok. Amikor az előző, menhelyről származó kutyusunk elpusztult, szerettem volna pótolni a veszteséget. A párom az interneten talált egy szomorú szemű skót juhászkutyát, és többször megmutatta a képét. Titokban felvettem a kapcsolatot a gazdával, és születésnapi ajándékképpen hazahoztam Mollyt” – meséli Kárász Róbert, akivel már négy éve él a hétéves hölgy.

„A lányaimmal minden telefonbeszélgetés úgy kezdődik, hogy rákérdeznek a kutyára, csak utána jöhetnek az egyéb családi ügyek. Gyakran beviszem a TV2 stúdiójába és a saját cégemhez is. A kollégák már számon kérik, ha néhány napig nem látják. Otthon mindenhová szabad bejárása van, kivéve a hálószobát. Újabban néhány perccel az óracsörgés előtt mégis besomfordál, és felébreszt” – mondja a népszerű műsorvezető, Kárász Róbert.


(Kép: facebook.com)

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 
Forrás: stop.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...