Új hatósági szabály miatt háborognak az ír kutyatulajdonosok

Írország Fingal nevű megyéjében nemrég azt a rendelkezést hozták, hogy a közparkokban tilos póráz nélkül sétáltatni a kutyákat, és elkerített területek létrehozását tervezik – írja az independent.ie. A környék kutyásai úgy döntöttek, összefognak, és nem hagyják annyiban a korlátozó határozatot, mert szerintük a rendelet elfogadását valótlan érvekkel támasztották alá a döntéshozók.

 

A négylábúak nem szaladgálhatnának szabadon, és kizárólag elkerített területeken lenne szabad levenni róluk a pórázt. Az ír kutyatulajdonosok úgy tudják, azért volt szükség az intézkedésre, mert állítólag több olyan bejelentés érkezett, mely szerint a közparkok látogatóit kutyatámadás érte. Utánajárásuk során azonban kiderült, hogy semmilyen bizonyíték nem létezik arra vonatkozóan, hogy bárki támadással, sérüléssel kapcsolatos bejelentést tett volna.

kutya kutyabarát póráz

A lassan 2000 főre duzzadó csoport a rendelkezés újratárgyalását kéri, a tengerparti Malahide kisvárosban pedig többek kutyáikkal együtt békés tiltakozáson vettek részt az elmúlt napokban. A döntéshozók nyitottak ugyan a civil kutyatulajdonosok szervezetével való tárgyalásra, de egyelőre ragaszkodnak ahhoz az elképzelésükhöz, miszerint az intézkedés szükségszerű volt. A megbeszélésre várhatóan a hónap második felében kerül sor.

 

Szerencsi Évi

(Kutyabarát.hu)

Forrás: www.independent.ie

Képek: Unsplash

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...