Saját KB bal
Saját KB jobb

Dániában külön lakóparkot építenek a kutyásoknak

Egyre nagyobb problémát jelent Európában is a lakhatás kérdése, főleg a kutyával költözők számára. Megfigyelhető, hogy egy fajta elmagányosodás indult meg a kutyatulajdonosok körében, hiszen rengeteg visszautasítást kapnak, és érzik: sok helyen nem látják őket szívesen házikedvencük miatt. Ezt a gondot és egyben igényt ismerte fel egy dán vállalkozó, így most teljesen új apartman blokkot épít a gazdiknak, ahol valóban együtt érezhetik majd otthon magukat. Sajnos a 45 kiló fölötti kutyát tartók azonban sajnos megint kiszorulnak.

 

Szeretne valaki egy szuper kutyabarát lakást Koppenhágától 45 kilométerre? Két feltétel kell hozzá: pénz és kutya. Igen, utóbbi nélkül sem megy! Ugyanis a komplexum kifejezetten kutyatulajdonosok számára épül Frederikssund-ban, Dániában.

A kutyabarát lakópark azonban nem csak attól lesz az, hogy a gazdik vehetnek ott otthont, de rengeteg extra szolgáltatást is kapnak, amelyekre kifejezetten nekik van szükségük.

– Valódi igény van rá – nyilatkozta Niels Martin, a kivitelező. – Az emberek belefáradtak abba a ténybe, hogy nagyon sok helyen nem látják őket szívesen. Mi szeretettel várjuk őket, páran közülük már egy kicsit magányosnak érzik magukat. –

A projekt megtervezői igen csak alapos munkát végeztek: még az építkezés előtt konzultáltak a dán kennel klubbal, hogy minden lakásban kialakítsanak egy szuper kutyás design-t illetve minden olyan tulajdonsággal rendelkezzenek az otthonok, amire egy gazdinak csak szüksége lehet. Ráadásul szeretnék, ha kialakulna egyfajta közös szellemiség a kutyás közösség tagjai között, hiszen egy nagyon fontos, közös szenvedélynek hódolnak.

– Még soha nem láttunk ilyet – mondta Lise Lotte Christensen, az ország legnagyobb kutyás szervezetének viselkedési szakértője. – Szuper izgalmas, innovatív, és várakozással tekintünk a projekt előre haladására, ahogy az fejlődik. –

A lakásokban egyébként könnyen takarítható padló burkolat lesz, hiszen a kutyák nem veszik le a cipőjüket az ajtóban. Közös kutyamosó lehetőséget is beépítenek a közösségi terekbe, és a kertet is úgy alakítják ki, hogy az minden igényét kialakítsa az ott élő ebeknek.

Sajnos a nagytestű fajtát tartók itt is hátrányba kerülnek, mint szinte mindig: az építtető 45 kilogramnál húzta meg a határt. Bár több kistestű kutyával be lehet majd költözni, a határnál nagyobb testű ebek gazdái azonban nem fognak tudni itt lakást venni, mert az építtető szerint a lakások nem elég nagyok hozzá.

Természetesen a cica tulajdonosoknak javasolják, hogy máshol keressék álmaik otthonát, de a projekt vezetője szerint, ha a kutyás otthon befut, akkor később szó lehet majd egy macskás kivitelről is.

 

Még több információ a kutyás otthonokról:

A lakhatási válság ellopja a háziállat tartás jó érzését életünkből

A férfi megkockáztatta, és kibérelte kutyájával a – háziállat nem vihető – lakást

Kutyazuhany a lakásban – luxusnak tűnik, de működik!

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: theguardian

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...