A friss házaspár a nászajándékba kapott pénzből fizette egy menhelyi kutyus kezelését

Mindenki úgy segít, ahogy tud. És szerencsére még mindig vannak olyan jótét lelkek, akik fontosnak tartják, hogy állatvédő szervezetek mellé álljanak. A legtöbb állatmenhelynek erősen építenie kell a magánemberek által nyújtott támogatásokra, így mindig nagy boldogság hírt adni olyan  kezdeményezésekről, amikor egészen hétköznapi emberek fantasztikus változást érnek el akár egyetlen állat életében is.

 

Szabó Dávid pár hete vette feleségül párját, Katalint. Azonban amellett, hogy a nagy nap minden percét kiélvezték, még arra is gondoltak, hogyan tudnak segíteni másokon. Mivel korábban a Miskolci Állatsegítő Alapítványtól (MÁSA) fogadták örökbe saját kutyájukat, így szerettek volna tenni valamit cserébe a szervezetért.

Tudták, hogy az alapítványnál több olyan kutya is van, aki súlyos betegséggel küzd vagy komoly műtétnek néz elébe – gyógyulásuknak pedig csakis a pénz állhat útjában. Ilyen volt Pinky is, egy keverék kiskutya, aki súlyos bőrproblémákkal küzdött, egész testén alig maradt szőr.

Így Dávid és Katalin azt találta ki, hogy az esküvőre érkező minden vendégük után félretettek 500 forintot a nászajándékba kapott pénzből, és az összegyűjtött összegből kifizették Pinky első életmentő kezelését.

Nem ők az egyetlenek, akik nem felejtették el, kinek köszönhetik kedvencüket: a Siófoki Állatvédő Alapítványnak is jutott legalább egy olyan család, aki az örökbe fogadás után is hálával fordul a szervezet dolgozói és lelencei felé. Riki kutyus tavaly került hozzájuk, egy vizesárokból mentették ki. Azóta új otthonba költözött és boldog tagja a Liborius családnak. Nemrég meglátogatták a szervezetet, hogy Millivel – új névvel megáldott kutyusukkal együtt segítsenek a még ott maradtaknak és egy kicsit könnyítsenek a dolgozók terhein. Hihetetlenül megpakolva érkeztek, hogy legalább pár napig biztonságot és nyugalmat nyújtsanak a kis bent lakóknak.

Gratulálunk nekik az önzetlen cselekedetekhez!

Korábban már láttunk rá külföldi példát, hogyan lehet az esküvőt összekötni a rászoruló állatok megsegítésével. Egy pár például saját állatmenhelyet szeretett volna nyitni, így az esküvőjükön mindent minimális költséggel oldottak meg, hogy a pénzt félretegyék álmuk megvalósítására. Még a videósuk is egyik kutyájuk volt.

Egy másik pár egy állatmenhelyet választottak esküvőjük helyszínéül, és a megspórolt pénzt ajánlották fel a bent lakók ellátására. Történetüket itt megtaláljátok.

 

Íme a legcukibb kutyás esküvői torták

32 alkalom, amikor a kutyák segítettek szorosabbra fűzni a köteléket

 

 

(kutyabarát.hu)

Fotók: RTL, Siófoki Állatvédő Alapítvány

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...