Saját KB bal
Saját KB jobb

97 kutyakölyökből álló, papírok és chip nélküli szállítmányt fogtak Karcagnál

Spanyolországba szánt kutyaszállítmányt ellenőriztek egy, a Nébih ZöldSzámára érkezett közérdekű bejelentés alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal és a Nébih szakemberei. A 97 kölyökkutya és egy kismacska összes szükséges állategészségügyi dokumentuma hiányzott, emellett több állat életkora nem érte el a szállíthatóság feltételeként meghatározott 8 hetes kort.

 

Rendszeres, vélhetően illegális kutyakereskedésről érkezett közérdekű panasz a Nébih ZöldSzámára. A bejelentés alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal és a Nébih szakemberei előzetes adatgyűjtéssel és megfigyeléssel egybekötött ellenőrzést tartottak május végén.

Az ellenőrök egy szlovák rendszámú szállítójárművet vizsgáltak át Karcag környékén, amellyel 97 kölyökkutyát, valamint egy kölyökmacskát akartak Spanyolországba szállítani. A járművet a szlovák hatóság állatszállítás céljára engedélyezte, az állatok klimatizált helyen, száraz alommal bélelt ketrecekben voltak elhelyezve, állatjóléti szempontból tehát megfelelő körülmények között történt volna a kivitelük.

Hiányoztak azonban az állategészségügyi dokumentumok, továbbá – a tulajdonosváltozás ellenére – az állatok microchippel sem rendelkeztek, így az ellenőrzés során, a tulajdonos költségére, valamennyi állat egyedi megjelölése és vizsgálata megtörtént.

Több állat esetében egyértelműen megállapítható volt, hogy életkoruk a szállíthatóság feltételeként meghatározott 8 hetes kort sem érte el.

Spanyolországba egyébként kizárólag veszettség ellen oltott, minimum 15 hetes életkort betöltött kutyák szállíthatók, amely feltételek egyetlen kölyökkutya esetében sem teljesültek.

A szakemberek elrendelték az állatok forgalmi korlátozását, amíg azok meg nem felelnek a szállításra vonatkozó kritériumoknak, beleértve a fogadó ország által meghatározott állategészségügyi feltételeket is. Arról nem esett szó, hogy a súlyos mulasztások milyen következményekkel járnak a szállítóra nézve, vagy ha nem lesznek következményei, miért nem.

 

 

Tömegesek a hasonló esetek:

Megtörtént az első vádemelés az először elfogott olasz csempész ügyében – 7 kutya elpusztult

Ismét kutyacsempészeket fogtak, ismét Zalában, ismét Olaszország volt a cél

19 kutyát zsúfoltak össze egy olasz autóban, hogy papírok és oltások nélkül kivigyék őket az országból

Magyar állatorvost ítéltek el kutyacsempészésért és illegális kereskedelemért Angliában

Kutyacsempészet – láss mögé és értsd meg, miért ne ajándékozz állatot

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: nébih

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...