Tenerifén feltették a repülőre, de Budapestre már nem érkezett meg a magyar család kutyája

Napokig a madridi repülőtéren ragadt egy magyar család kutyája. Kedden indultak az Iberia légitársasággal Teneriféről Budapestre, Madridban kellett átszállniuk. Ők megérkeztek, kutyájuk pedig csak két nappal később érte utol őket – addig pedig a légitársaság még csak azt sem tudta megmondani, hogy él-e egyáltalán kedvencük – számolt be az esetről az index.

 

 

A portál értesülései szerint Tenerifén még gond nélkül feltették a család kutyáját a gépre, a raktérben utazott kutyaketrecben, az állatorvos felírására pedig nyugtató-altatót adtak be neki. Amikor Madridban átszálltak, a repülőtéri pultnál, majd a gépen a légiutaskísérők is megnyugtatták, hogy minden rendben, az állat a repülőn van. Budapesten azonban már nem találták Gesztenyét.

Gazdája rögtön bejelentette az eltűnését az Elveszett Poggyász ügyfélszolgálatnál. Ott először azt mondták neki, az állat valóban nem volt a repülőgépen, de másnap – tehát szerdán már várható az érkezése. Pár perc múlva aztán már azt mondták neki, mégsem szerdán, hanem csütörtökön jön majd.

A kutya gazdája szerint a légitársaság dolgozói egyáltalán nem voltak segítőkészek, és minden alkalommal azt mondták neki, hogy a kutya már megérkezett Magyarországra. Ferihegyen viszont senki sem hallott róla.

A Bérci család még a repülőtéri állatorvosi szolgálatot is felhívta, ahol az egyik orvos felháborodva hallgatta az esetet – és mivel neki fura módon nem volt engedélye a raktárba belépni, így megkért egy repülőteres raktári fiút, hogy ellenőrizze a kutya állapotát és adjon neki vizet, ha szükséges.

A kutyáról végül két teljes napig semmilyen nem volt híre a családnak, az Iberia még arra a kérdésre sem válaszolt nekik, hogy egyáltalán él-e még az állat.

Bérciék írtak a spanyol állatvédőknek és a Tenerifei Olaszok Csoportjának is, akik szintén felkeresték a spanyol légitársaságot. Nekik azt mondták a dolgozók, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a kutya tulajdonosával. – Ez hazugság, napok óta nem kaptunk semmilyen információt – mondta erről a kutya gazdája az index-nek. Azt sem a légitársaságtól, hanem a ferihegyi ügyfélszolgálattól hallották, hogy a kutya talán a csütörtöki 14:40-es géppel érkezik majd.

Végül Gesztenye csütörtökön sikeresen megérkezett Budapestre, gazdái nagy megkönnyebbüléssel vették át. Valószínűleg enni-inni kapott, és nem volt rossz fizikai állapotban, de egy ilyen traumát senkinek sem szabadna átélnie, legyen az ember vagy kutya.

 

Sajnos nem egyedi az eset:

A kutyát rossz repülőjáratra tették, majd a reptéren is elvesztették

Eltűnt az utas kutyája a repülőúton

Törvény születik a repülőn megfulladt kutya esetéből

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: index
Fotók: Bérci Mária facebook

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...