Saját KB bal
Saját KB jobb

A halálos beteg kölyökkutya az idősek otthonában találta meg a békét utolsó hónapjaira

Trigger-ről a menhelyen derült ki, hogy súlyos veseproblémákkal küzd. A mindössze 1,5 éves kutyának így nem igen maradt esélye, hogy családba kerüljön. Nagyjából fél évet jósoltak neki, és hogy ezt békességben és boldogságban tölthesse el, egy kutyáknak szóló idősek otthona adta meg neki.

 

Trigger egy túlzsúfolt Észak-karolinai menhelyről került Pannsylvania-ba, ahonnan már egy nap után új gazdihoz került. Úgy tűnt, megtalálta a boldogságát, de a dolgok gyorsan rosszra fordultak. Pár hét múlva újra menhelyen találta magát az állat: a család azért mondott le róla, mert nem tudta visszatartani a vizeletét, mindent összepisilt.

A menhelynek gyanús lett az állapota, így egy sor vizsgálatot elvégeztek rajta. Akkor derült ki, hogy krónikus vese elégtelenségben szenved. Nagyjából hat hónapot jósoltak neki, így az örökbefogadási esélyei azonnal szertefoszlottak.

A menhely dolgozói mindent elkövettek, hogy utolsó fél évét egy szerető otthonban töltse, és ne egy menhelyen. Végül egy harmadik megoldás mellett döntöttek. Kristen Peralta, a Vintage Pet Rescue alapítója egy olyan menhelyet működtet, ahova egészségügyi problémákkal küzdő idős kutyák kerülnek be, hogy az utolsó időket mégis valamilyen családféleségben tölthessék. Ő és férje figyelt fel Trigger esetére, és már akkor tudta: nem fordíthatja el a fejét. Bár a kutya még fiatalkorú volt, de betegsége ugyanúgy meghatározta élete hosszát, mint az idősebb állatoknak.

Ahogy Trigger bekerült, azonnal megtalálta az otthon lakóival a közös hangot. És bár korban cseppet sem illenek össze, mégis tökéléletes társaivá váltak egymásnak. Bár az eredeti lakók nagyjából 20 perc alatt kifáradnak, Trigger pedig az egyetlen, aki bírja a kiképzést, mindig talál új játszópartnert, hiszen sok kutya éli ott arany éveit.

A fiatal ebnek talán még annyi ideje sincs hátra, mint a legtöbb idős kutyának, de a jószívű embereknek köszönhetően mindent ki tud hozni az utolsó időkből. Legjobb barátja egy 11 éves pit bull, Asher lett. Ő az, aki segít neki abban, hogy minden napja teljes és hibátlan legyen, és valószínűleg együtt lesznek egészen az utolsó napjáig.

– Számtalan kutyát kell elszállásolnunk, és ez mindig szívszorító, de biztosítanunk kell, hogy az utolsó hónapjaik boldogan és nyugalomban teljenek. Tudni azt, hogy nem egy menhelyen laknak, a legnagyobb jutalom. – nyilatkozta az idősek otthonának vezetője.

 

Cikkajánló:

A fotós szenvedélye: az idős kutyákban lévő csodát szeretné láttatni

Idősek otthona kutyáknak Japánban

Megmentették egymás életét, és most a legnagyobb kalandokat élik át együtt

Idős menhelyi kutyust fogadtak örökbe az idősek otthonába

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: thedodo

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...