Saját KB bal
Saját KB jobb

18+ Évek óta élve boncoltattak állatokat a diákokkal egy keszthelyi gimnázium biológia szakkörén

Évek óta élve boncoltak állatokat egy keszthelyi gimnázium biológia szakkörén. A HVG vizsgálódása után az érintett tanár azonnal távozott az iskolából, a tankerület pedig vizsgálatot indított. A szakkör híres volt egyedi módszereiről, a gyerekek nagy része nem volt képes azonosulni a kiosztott feladatokkal, mégis csak egy felháborodott bejelentés érkezett az évek során.

 

Évek óta végeztek boncolásokat, illetve „kémiai kísérleteket” a keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia-szakkörében – írta meg a hvg. Az órákra már 13 éves gyerekek is jártak.

A hvg birtokába jutott videón jól látható és hallható, hogy a tanár hogyan értelmezi a biológia oktatást: állatok kínzásával. A megrázó tartalom miatt sem a videót, sem képeket, sem részeleteket nem közlünk belőle.

Az információkkal szolgáló személy a nevét nem vállalta, azt azonban igen, hogy a rendőrséggel együttműködve tanúskodik majd a vizsgálatban. Állítása szerint a keszthelyi gimnazisták a legkülönfélébb állatokat boncolták fel az évek során: nyulat, skorpiót, gőtét és papagájt, tengerimalacot, kiscsibét, békát vagy egy vaddisznó fejét – éppen amit tudott szerezni a tanár.

A felvételen állítólag több szituációban érződik, hallatszik a mondatokból, látszik a mozdulatokon, hogy jópár gyermek iszonyodik attól, ami történik. Nem egyszer volt látható, hogy megsimogatták az állatokat a procedúra alatt.

Állítólag a szomszédos Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tanulói is átjártak a foglalkozásra, azonban pár szülő felháborodva kikérte magának az élve boncolást, mikor tudomást szereztek róla, ekkor az iskola vezetősége utólag már úgy látta, hogy a jövőben hasonló programokról előre egyeztetni fognak a szülőkkel. Ugyanakkor az általános iskola igazgatója és az érintett szaktanár álláspontja szó szerint az volt: a „tanórai kereteken belül végzett és irányított boncolást szakmailag és pedagógiailag elfogadhatónak tartjuk”.

Azóta a tanár „közös megegyezéssel” távozott az iskolából, és átfogó vizsgálatot indítottak az ügyben. A hvg értesülései szerint azóta a tanár elismerte, hogy néhány esetben nem a „munkaterv szerint” tartotta a szakkört, de nem tért ki a részletekre, hogy a kijelentését mire érti.

Több állatvédő szervezet feljelentést tett, így a rendőrség is nyomozni fog állatkínzás ügyében.


Forrás: Állatmentő Liga

Erősen megkérdőjeleződik az iskolai vezetés figyelmessége illetve a szülők és gyermekeik közti kommunikáció abban az esetben, ha a gyerekek az iskolai szakkör alatt élve boncolnak állatokat, és a szülők vagy a felettesek mégsem tudnak róla. Muszáj feltételeznünk, hogy nem tudtak róla, és ezért nem érkezett, csupán csak egyetlen bejelentés a bizarr tanítási módszerrel szemben évek óta, mert ha nem így van, akkor sokkal nagyobb a baj, mint az elsőre látszik (pedig elsőre is elég nagynak tűnik). Azon is érdemes elgondolkodni, hogy valóban ennyire befolyásolható felnövekvő „porcelán” generációt szeretnénk-e látni magunk után, akik közül senki sem emelte fel a hangját a kegyetlenkedés és ártatlan, védtelen állatok bántalmazása ellen annak ellenére, hogy fiatalok.

 

Ezek is mind itthon történnek:

Halott kutyatetemmel szállította együtt az élő kutyákat a gyomaendrődi gyepmester

Hatalmas felháborodás és félreértések a rendőr által megvert kutya körül – közben telve a menhelyek ugyanilyen kutyákkal

A nemzetbiztonságiakkal fenyegette az elhanyagolt kutya gazdája az állatvédőket

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: hvg

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...