Saját KB bal
Saját KB jobb

Szívszorító felvételen próbálja lehúzni halott társát egy kutya az útról

Erejét megfeszítve igyekezett feléleszteni, húzni társát a kutya az úttesten, miután barátját elütötte az autó. Sajnos a jószág már akkor nem élt, de hű barátja nem adta fel a próbálkozást – pontosan ettől annyira szívszorítóak a képsorok.

 

 

Az egyik kutyát egy autó ütötte el, aki szinte azonnal meghalt a balesetben. A kis fekete ebnek, akivel együtt volt a szerencsétlenül járt jószág, azonban eszébe sem jutott hátra hagyni barátját.

Minden erejét összeszedve próbálta magához téríteni, vagy legalábbis magával húzni – mancsaival közrefogva. Miután a rendőrség kiérkezett, a fekete kutyus még akkor sem tágított társa mellől, talán még hitt benne, hogy egyszer magához tér.

A halott kutyus testét a rendőrök szállították el, a fekete kutyus pedig – a helyi média szerint bár a hatóságok kivitték az út szélére – egész éjjel a baleset helyszínén maradt.

Nem sokkal ezelőtt történt az eset, hogy kóbor kutyák egy csoportja nem hagyta magára elütött társukat a forgalmas út közepén, híressé vált történetüket mi is bemutattuk: itt megtalálod.

A szemtanúk szerint mindkét esetben hasonlóan történtek az események: a kutyák nem fogták fel, hogy társuk meghalt, várták, hogy egyszer csak felkel, és folytathatják útjukat. A kis fekete kutya még segíteni is próbált barátjának, hogy mielőbb jussanak biztonságos helyre, de sajnos előbb-utóbb szembesülnie kellett vele, hogy egyedül maradt.

 

Cikkajánló:

Két napig a síneken maradt a hős kutya sérült barátjával, a vonat a fejük felett száguldott el

18+: Több hétig feküdt halott gazdájához bújva egy kutya egy újpesti lakásban

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: mirror

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...