A DHL futárai csempészték haza a tengerészgyalogos kutyáját, akivel Afganisztánban egymásra találtak
Craig Grossi őrmesternek az utolsó kapaszkodót jelentette az emberi világhoz az a rövid lábú, vicces képű kóbor kutya, akivel Afganisztánban találkozott. A kutya mindenhova követni kezdte – még a harcmezőre is, így hamarosan elválaszthatatlanok lettek. Nem hozhatta volna haza, de egy katonai zsák és pár futár a szállítmányozó cégtől csodákra volt képes.
A katona csapata állandó ostrom alatt állt, teljesen felőrlődtek fizikailag és lelkileg egyaránt. Akkor látta meg a fickándozó kóbor ebet, aki képes volt egyáltalán nem törődni a körülötte lévő pokollal.
– Ahogy közelebb mentem hozzá, láttam, hogy csóválja a farkát – mesélte Craig. – Ez volt a legutolsó dolog, amire ott és akkor egy kutyától számítottam. –
Ez volt a kezdete a köteléknek, ami szép lassan egyre szorosabbra fűződött a katona és a kutya között. Mégpedig úgy, hogy az első találkozás után a kutya egyszerűen elkezdte követni új barátját, még az éjszakai őrjáratokon is és az ellenséges területekre is utána ment. Craig is elkezdett ragaszkodni Fredhez – ezt a nevet adta új társának.
Azonban a tengerész gyalogságnak szigorú szabályai vannak a kutyákat illetően, ugyanis az ország nem túl kutyabarát: a legtöbb helyen, ha valaki kutyával jelenik meg nyílt területen, az állatot azonnal elkobozzák és elaltatják. Ráadásul a felettesei sem örültek az eb jelenlétének – olyannyira nem, hogy egyszer majdnem fegyverharc is lett a jelenléte miatt. A katonák nem engedhetnek semmilyen kiszolgáltatott helyzetnek, ennek ellenére Craig nem volt hajlandó megszabadulni Fredtől.
– Nem csak én láttam így! Mindenki, aki a csatamezőn ott volt velem, látta, mit jelent ez nekünk. Tudtuk: van néhány szabály, amit megéri megszegni! – írta később a katona.
Ezután jött a következő nehézség: leszerelés után Craig magával akarta vinni az Államokba a kutyát, de elvileg ne tehette volna, mivel az állat semmilyen jellel, oltással vagy papírral nem rendelkezett.
Így, mivel tudta, hogy nem fogja hátra hagyni, nem volt más megoldás: kénytelen volt egyszerűen becsomagolni egy katonai zsákba a táborban. A DHL csomagküldő szolgálat munkatársai és egy vele szimpatizáló állatorvos segített neki, hogy a kutyát becsempésszék az USA-ba.
Az új találkozás az utazás után hatalmas élmény volt: Fred magából kikelve örült gazdájának. Azonban a katona a hétköznapi életbe való visszatéréskor értette meg, mi miért történt, és valójában mekkora szüksége van Fred barátságára. Meg kellett küzdenie egy szerzett agyi sérüléssel, amit egy tálib rakéta okozott nála, egyik legjobb barátja halálával valamint a poszt-traumatikus stressz jelei is mutatkoztak rajta – álmatlanság és a kevés alvás közbeni rémálmok gyötörték. Egyedül Fred jelenléte segített.
– Sokan kérdezik, milyen fajta kutya ez. – mondja Craig. – Azt szoktam válaszolni, hogy olyan fajta, akinek köszönhetem, hogy képes vagyok Afganisztánról beszélni. Egy fájdalmas történet, de nagyon is fontos. Minél többekkel osztom meg, annál többen fogják ők is megosztani a saját nehéz történetüket. – Craig és Fred azóta is járja az országot, hogy másoknak is segítsenek. A katona szerint Fred még mindig megmenti minden pillanatban. Craig még mindig csak meglepődve találgatja, az életének hány és hány területére lehet még hatással egy négylábú. Később még egy könyvet is írt háborús – kutyás emlékeiről.
Kapcsolódó tartalmainkból:
Kutyák a háborús veteránokért
Meglátta a futót a sivatagban, utána szaladt és gyorsan örökbe fogadtatta magát még a verseny alatt
Többszázan búcsúztatták a katona hős kutyáját
A veterán bevitte segítő kutyáját az étterembe – az egyik vendég kikelt magából
(Kutyabarát.hu)
