Többszázezer ember küzdött, hogy ne altassák el a háborúból hazatért kutyákat

A hős kutyák nem hagytak hátra egyetlen katonát sem, így most a katonákon a sor, hogy megmentsék őket. A vezetők nem találták biztonságosnak, hogy családban éljenek az egykori katona kutyák, így el akarták őket altatni. Hála az általános közfelháborodásnak és a volt kutyás vezetőknek, megmenekültek.

Hatalmas nemzetközi felháborodás övezte a hírt, hogy két, korábban a harctéren szolgáló kutyának a katonai vezetés folyamatosan visszautasítja a családoknál való elhelyezését. De egyben inspirálta is a tömegeket a történet, ezért rengetegen kezdtek lobbizni a hős állatok életben maradásáért.

A kutyákat egy állatvédelmi központban helyezték el Leicestershire-ben. A brit külügyi államtitkár, Sir Alan Duncan is felháborodott a tényen, hogy ezek a kutyák több ezer életet mentettek meg, míg a seregben szolgáltak, és mégis altatás várna rájuk.

A katonai vezetők arra hivatkoznak, hogy nem tudnák biztonsággal elhelyezni az állatokat az előéletük miatt. Minden felajánlást, ami arra vonatkozott, hogy örökbe fogadnák őket, visszautasítottak.

Az államtitkár kérvényt írt még a Honvédelmi minisztériumba is, hogy haladékot kérjen az állatoknak, amit sikerült is elérni.

„Izgalommal tölt el, hogy a két hőst, Kevin-t és Dazz-t sikerül megmenteni. Mostantól megtalálhatják az új családjukat, és boldogan élhetik majd a békés nyugdíjas éveiket, amit megérdemelnek” – nyilatkozta Duncan, aki igyekezett mindig rámutatni a tényre: ezek a kutyák félelmet nem ismerve harcoltak a katonáik oldalán. – „Most legyenek ők azok, akikért mi harcolunk, hogy megkaphassák azt a nyugalmat és békét, amivel tartozunk nekik.”

Gavin Williamson védelmi miniszter, aki meglátogatta a kutyákat, és hivatalosan megerősítette az életben maradásukat, így nyilatkozott: „Jelentettem a részlegemnek, hogy ezeket a kutyákat meg kell menteni. Egyeztetünk különböző szervezetekkel, és keresünk egy olyan programot, amelynek során felmérhetjük, hogyan tudjuk leginkább normális környezetbe integrálni őket. Biztosítjuk, hogy fényes jövővel rendelkezzenek. Mindent megteszünk, hogy gondoskodhassunk olyan állatokról, amelyek a katonai „család” ilyen fontos részét alkotják.”

A harmadik kutya, korábbi rendőr társ, Driver szintén megmenekült, miután az egykori katona, Andy McNab petíciót indított az elaltatás ellen. Úgy gondolja, ezek a kutyák ennél sokkal többet érdemelnek. A petícióval több mint 370,000 aláírást sikerült összegyűjtenie. Maga is számtalanszor köszönhette robbanószer kereső kutyáknak az életét a háborúban, így igyekszik meghálálni a hasonló ebek szolgálatát.

Mindhárom kutya nemsokára már az örökbe fogadásra várhat, hála az összefogásnak, és a felismerésnek, hogy ezek az ebek nem önszántukból vállalkoznak életveszélyes feladatokra, hanem mert ezt várjuk el tőlük mi, emberek.

 

Így is lehet – úgy is lehet:

A vietnámi háború hátrahagyott kutyái

Gyönyörű díszsorfallal búcsúztatták a rendőrkutyát – minden kutya ezt érdemelné

Többszázan búcsúztatták a katona hős kutyáját

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: life with dogs
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...