Segíts, hogy egy magyar lány képviselje Magyarországot

Segíts, hogy egy magyar lány képviselje Magyarországot

2017 NOV 17  |  Hírek

Még épp csak elővettük a télikabátot, de valaki máris északra, ennél sokkal hidegebbre vágyik és bármit megtenne, hogy mínusz 35 fokban a szabadban töltsön 5 teljes napot. Ki az az "őrült", aki erre vállalkozik? Ő Zaja Kitty, a 25 éves magyar lány, akinek minden vágya, hogy 2018 tavaszán részt vehessen a Fjallraven által szervezett Polar expedíción.

A Fjällräven Polar ötlete a múlt századra tehető, amikor is két kutyaszánhajtó elhatározta, hogy megcsinálják a híres Iditarod verseny Európai másolatát, de amatőrök számára. Azt szerették volna ezáltal megmutatni, hogy kellő elszántsággal, megfelelő felszereléssel, útmutatással bárki képes ezt a túrát végigcsinálni. Az első expediciót 1997-ben indították el és azóta minden évben megrendezik. A túra észak Norvégia és Svédország tájain vezet keresztül, ahol 300 km távolságot kell megtenni, minden szükséges felszereléssel együtt kizárólag kutyaszánon.

A jelentkezőknek kellett készíteniük egy videós bemutatkozást és feltölteni a szervező cég oldalára, a résztvevők kiválasztása pedig szavazatgyűjtés alapján történik. A „verseny” a szavazatokért 2017 november 16-án kezdődik és négy héten át tart.

Kitty tavaly már jelentkezett és egy nagyon szoros versenyben maradt alul másodikként. Azt gondolná az ember, hogy ez bizony elveszi az ember kedvét az egésztől, na de nem úgy Kittyét. Ő egész évben arra készült, hogy megpróbálja újra, ötleteket gyűjtött hogyan lehetne a tavalyinál jobb jelentkezést beadni. Maga a túra is embert próbáló, de a kitartásáról, állhatatosságáról és mind amellett vidám, magával ragadó személyiségéről Kitty már tanúbizonyságot tett.

Kitty természet és állatszeretete annyi idős, mint ő maga, hiszen kutyás családba született, édesanyja Szibériai Husky tenyésztéssel foglalkozik 28 éve.

Egy szavazat nem sok, pár másodperc az ember életéből, de mégis általa ez az elszánt fiatal lány közelebb juthat vágya beteljesüléséhez. Segíts te is egy kattintással

Hajrá Kitty, ez alkalommal sikerülni fog!

Szavazz Kittyre ITT!

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Hozzászólás