Tom Hardy imádott kutyájától búcsúzik

A többnyire drámai szerepeiről híres színész a hétköznapokban valódi kutya fanatikus. Mindig szakított időt kedvenceire, és gyakran volt a filmvásznon is négylábú partnere. Most saját kutyáját, Woody-t kellett elengednie. Gyönyörű szavakkal búcsúzott barátjától.

Woody és Tom – híresek voltak együtt is, hiszen mindenhova együtt mentek. A színész még a vörös szőnyegre sem felejtette el magával vinni imádott kutyáját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sőt: Woody akkor is ott volt mellette, mikor pénzt gyűjtött Cambridge-ben a hajléktalanok javára, és azt a felkérést is csak kutyája társaságában vállalta, mikor mesét olvasott a gyerekeknek a tv-ben.

„Különleges testvér volt, az ember legjobb barátjának egyik fénylő példája. Nagy fénnyel égett, de azok, akik nagy fénnyel égnek, néha csak fele annyi ideig égnek.” – olvashatjuk a színész közösségi oldalán.

Négylábú barátja mindössze 6 éves volt, 11 hetes korában fogadta magához a színész, mikor rátalált egy esőelvezető csőben.

„Nem szoktam a családomról és barátaimról nyilvánosan beszélni, de Woody kivétel, mert sokakat megérintett, és sokan tisztelték. Nehéz szívvel jelentem be, hogy egy kemény és rövid – 6 hónapos betegség után – Woody-t elvesztettük. Csak hat éves volt. Túl fiatal, hogy itt hagyjon bennünket. örökre hálás leszek a társaságáért és a szeretetéért. Megnyugvást jelent, hogy már nem szenved. A világ jobb hely volt számomra vele. Nyugodj békében, szeretett, hűséges barátom, testvérem.”

Tom Hardy példamutatóan kampányol az állatok jogaiért, együttműködik állatvédő szervezetekkel, és nyugodtan nevezhetjük mintagazdinak, hiszen elfoglaltságai ellenére soha nem töltött sok időt szeretett kutyája nélkül. Egy hosszú bejegyzést szentelt neki oldalán, hogy elmesélje történetüket: hogyan ismerkedtek meg. Az utcán, Woody ugyanis egy (szerencsés) 11 hetes kóbor kutya volt.

„Köszönöm, Woody, hogy engem választottál. Mindig szeretni fogunk, és együtt leszünk, sosem felejtünk el. Szeretlek túl a szavakon. A Holdon innen és túl, túl a végtelenen. Majd látlak, mikor én is odakerülök. Köszönöm a szeretetedet. A te „fiad”, Tom.”

 

Nemrég vesztette el Tóth Gabi és Alföldi Róbert is szeretett kutyáját. Bereczki Zoltán viszont nem sokkal korábban fogadott magához egy menhelyi kutyust.

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Tom Hardy Official
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...