Állatkínzással kapcsolatos ügyben döntött az Alkotmánybíróság

Az állatkínzás bűncselekményének bírósági megállapítását követően állatvédelmi hatósági eljárást is le lehet folytatni, de nem alkalmazható bármilyen jogkövetkezmény – olvasható a Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság oldalán.

Az Alkotmánybíróság elé került ügyben a gazda saját kutyája öt kölykét fojtotta vízbe, amely cselekedetért egyrészt a bíróság pénzbüntetést szabott ki, másrészt a jegyző állatvédelmi bírsággal is sújtotta. Az első eljárás tehát büntetőjogi, a második közigazgatási volt. A testület azt vizsgálta, hogy mindez a kétszeres büntetés alkotmányos tilalmába ütközik-e, vagyis ugyanazon cselekmény miatt újabb büntető jogkövetkezményt lehet-e alkalmazni.

Mivel mind a pénzbüntetés, mind az állatvédelmi bírság büntető jellegű szankció, ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ha állatkínzás miatt büntetőjogi felelősséget állapít meg a bíróság, akkor állatvédelmi bírság kiszabására már nem kerülhet sor.

Alkalmazhatóak viszont más jogkövetkezmények, amelyeknek nem a megtorlás, hanem a helyreállítás, a tudatformálás és a megelőzés a célja. A hatóság ugyanis többek között kötelezheti az állattartót a hiányosságok pótlására is, vagy arra, hogy az állatok gondozásával, a velük való helyes bánásmóddal kapcsolatos állatvédelmi oktatáson vegyen részt.

A határozat az Alkotmánybíróság oldalán megtekinthető.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: alkotmanybirosag.hu, Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság
Kép forrása: Alkotmanybirosag Facebook oldala
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...