Saját KB bal
Saját KB jobb

Így adták a világ tudtára az örökbefogadást

Cristy Sartwell fotós munkáját legnagyobb részben babavárás, esküvők és eljegyzések teszik ki. Most azonban különös megbízást kapott saját 19 éves lányától. A lány és párja egy fotósorozattal hozta a világ tudtára, hogy családjuk gyarapodott.

Cristy, a fényképész igen csak elfoglalt volt, így kissé vonakodott a fotók elkészítésétől, meg kellett győznie a párnak. Végül az anyuka beleegyezett, és az egyik legsikeresebb munkája lett.

A pár ugyanis hasonló köntösbe bújtatta a történéseket, mintha kisbabájuk érkezne, és azt szeretnék bejelenteni. Újdonsült kutyájuk, aki a Raven Michele nevet kapta, pontosan úgy viselkedett a fotózás alatt, ahogy az elvárható volt: játszott, csintalankodott és abszolút nem volt együttműködő, ha a fényképezkedésről volt szó.

A kiskutya nemét is trükkös módon akarták felfedni a barátok előtt: a doboz tele volt rózsaszín léggömbökkel. Raven azonban máshogy gondolta: körülbelül 20 másodpercig volt hajlandó a dobozban tartózkodni, mivel zavarták a lufik.

Végülis a csókolózós – egymásnak örülős fotók jöttek be az új családtagnak, amiben szívesen részt is vett. A fotózás közben Raven előszeretettel fogyasztott pitypangot, és üldözött mindent, ami mozgott.

A család egyöntetűen boldog az új tag érkezésétől, és nagyon büszkék a párra, hogy ha nagy feneket is kerítettek a bejelentésnek, csakis azért tették, mert új kutyájuk legalább annyira fontos számukra, mintha babájuk született volna. Valószínűleg gondoskodni is olyan odafigyeléssel fognak róla.

A fotós szerint az ilyen események pont azt mutatják, hogy a kutya nagyon magas helyet foglal el a családi szeretet-hierarchiában, és ez így van jól.

Másoknak is legalább ennyit jelent a kutya az életükben:

Egy kutya elvesztésekor érzett gyász felér egy családtagéval

18 hónapja él kocsijában, mert nem volt hajlandó lemondani három kutyájáról

Emberek, akiket arra kértek, szabaduljanak meg kutyájuktól

(kutyabarát.hu)

Forrás: The Dodo

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...