Saját KB bal
Saját KB jobb

A 89 éves Józsi bácsi belevette végrendeletébe a menhelyi kutyákat

Egy adományokból élő menhelynek hatalmas segítség minden apró hozzájárulás. Az azonban egészen különös érzés lehet, mikor egy idős ember menhelyi kutyákra is kitér a végrendeletében. Józsi bácsi a feol.hu-nak mondta el döntését.

A 89 éves Józsi bácsi Székesfehérváron született és nevelkedett. Nem nősült meg, gyermeke sem lett, így az egyetlen társa mára egy macska, Sundi. Gyerekkorán kívül sosem volt saját kutyája, mégis ők kerültek bele korábban elkészített végrendeletébe.

Az Aska Alapítványt választotta, hogy állatokon segítsen, és, hogy lássa az örömöt, amit okozott, és az adománya hasznosságát, személyesen ment el a menhely telephelyére. A pénzből új kennelt tud építeni a szervezet, ami hatalmas segítség egy állandó létszám többlettel küzdő helynek.

Molnár Tamásné menhelyvezető sok mindent látott már életében, de ettől a nemes gesztustól neki is bepárásodott a szeme. Józsi bácsi nem csak az adománnyal segített környezetének, de egy ötlettel, példamutatással is: így is lehet cselekedni. Érdek nélkül, egyszerűen, egyenesen és tiszta szívvel.

 

A kor nem akadály semmi előtt!

Megható fotósorozat, hogyan öregszenek kutyáink

Nem hagyta, hogy még egy éjszakát a menhelyen töltsön a 18 évesen leadott kutya

Még mindig jó erőben Zsiga, a 21 éves magyar labrador

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: feol.hu
Kezdőfotó: Szabadkai Balázs
2. fotó: illusztráció
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...