Saját KB bal
Saját KB jobb

Nagyon kutyabarát autó – Nagyon!

Rengetegen használják rendszeresen négykerekűjüket, hogy négylábú társaikat magukkal vigyék. A Nissan egy Egyesült Királyságban elvégzett felmérésre támaszkodva pedig úgy gondolta, hogy ideje megalkotni egy autót, amely mind a kutyusok, mind pedig gazdáik számára kifejezetten előnyös – számolt be a hírről az autopult.hu. Mondhatni, a kutyabarát autó egyenesen maga a négykerekű kutyaparadicsom.

A 4Dogs névre hallgató autóban a csomagteret alakították át kutyabaráttá: finom bőrrel vonták be a puttonyt, ami a kutyáknak nyújtott kényelem mellett jó tisztíthatóságával nyerte el a japánok tetszését. Ezen kívül egy „fröccsenésmentes” vizes tálat és egy intelligens jutalomfalat-adagolót is találhatunk a két kutya számára kiváló kényelmet biztosító térben.

A csodáknak azonban még mindig nincs vége, ugyanis egy kutyakamera is bekerült a csomagtérbe, aminek köszönhetően a gazdi folyamatosan szemmel tarthatja négylábú társait. A tervezők azonban a kutyusokra is gondoltak, ugyanis a puttonyba is beépítettek egy 10 colos megjelenítőt, amin a négylábúak figyelhetik társukat, hogy ők se érezzék elveszettnek magukat.

Utóbbi talán már kissé túlzás, és akkor még a kihúzható rámpáról és a kutyazuhanyról illetve szárítóról még nem is beszéltünk – persze egy izgalmas túra után jól jöhetnek ezek az „extrák” is, hogy tiszták maradhassunk.

Mindez a csomagtér padlójában található fiókokból varázsolható elő, ahol természetesen a jutalomfalatoknak is maradt hely. 

Ryan Gains, az X-Trail vezető Marketingmenedzsere elmondta: „A kutatások rámutattak, hogy a kutyatartóknál a kutya fontos tagja a családnak. Gyakran ugyanolyan fontos számukra kutyáik igényeinek kiszolgálása, mint az, hogy gondoskodjanak gyermekeik biztonságáról és boldogságáról. A Nissan X-Trail a családi kalandok autója, és az X-Trail 4Dogs tanulmányautó ennek egy következő lépcsője.”

A szóban forgó tanulmány egyébként érdekes statisztikákra mutatott rá az Egyesült Királyságban: majdnem minden kutyatulajdonos (99,9%) családtagként tekint kutyájára, és csaknem ugyanennyien (98,7%) használják autójukat kutyájuk szállítására. 

Közel 90%-uk (88,9%) megvásárolna egy kutyabarát megoldásokban bővelkedő autót és nagyjából ugyanennyien (88,7%) legalább hetente egyszer szállítja kutyáját autójában. Több mint 90%-uk (90,5%) 10 percnél több ideig tartó utakat tesz meg kutyájával az autóban, és a megkérdezettek több mint fele (54,7%) szeretné, ha járművébe könnyebben szállhatna be kutyája. Csaknem kétharmaduk (71,5%) a csomagtérben vagy a hátsó ülésen szállítja kutyáját, illetve több mint felük (50,9%) a nagyméretű csomagtartó miatt gondolta azt, hogy autója megfelelő a kutya szállításához.

A 4Dogs egyelőre csak koncepció, és ebben a formában valószínűleg az is marad, de nem kizárt, hogy a kutyabarátok örülnének neki, ha a későbbiekben néhány egyszerűbb gyári extrával könnyebbé tudnák tenni közös életüket négylábúikkal.

Köszönet az autopult.hu-nak a leírásért.

 

Ezek is kapcsolódnak a cikkhez:

A brit gazdik 40%-a saját életét is kockáztatná kedvencéért

Átalakította autóját, hogy kutyájával utazgathasson

Utánfutóhoz láncolva vitte kutyáját az autópályán

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: autopult.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...