A turisták szórakoztatására tartják együtt a kutyát a farkasokkal

A Kelet-kínai Shandong tartományban lévő állatkert sok kritikát kap, amiért egy állítólagos husky-t tart farkasai között, ráadásul sérüléstől szenved. A vezetőség azt állítja, hogy alapvetően a turisták szórakoztatása volt a cél az összehelyezéssel (jelentsen ez bármit), emellett állításuk szerint a farkasok tisztelik a kutyát.

Egy látogató töltött fel egy videót az állítólagos kutyáról, így pattant ki az ügy. A videón ráadásul látható volt, hogy az állat sérült. Vita kísérte, hogy fajtája szibériai husky vagy alaszkai malamut, valamint azt is, hogy vajon mennyire lehet jó egyedüli kutyaként az erős territoriális ösztönökkel megáldott farkasok között. A turista azt is írta a videóhoz, hogy a lábán lévő sérülést biztosan harapás okozta.

Több mint egy tucat farkas él az állatkertben, és úgy tűnt, a kutya tényleg békésen megvan közöttük. A gondozójuk szerint a kutya valójában egy husky – farkas keverék, és egész addig külön tartották farkas társaitól, amíg meg nem gyógyult a sérülése.

Több mint két hónapja élnek együtt elvileg békésen, de így is sok kérdést vet fel a közös lét, többek között az, hogy hagyják-e élelemhez jutni a kutyát, ivaros-e, és hogy van-e valami különleges célja a két fajta összezárásának az állítólagos szórakoztatáson kívül.

 

Ezeket is ajánljuk:

Menhelyről választott magának pajtást a kis farkaskutya

Áttörő felfedezés a kutyákkal kapcsolatban Oxfordban

Új módszerrel korrigálták a kutyák háziasításának idejét

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: DailyMail

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...