Saját KB bal
Saját KB jobb

Szökevény kutya, akit még a rendőrség is előállított

Willow, a 11 hónapos kopó keverék úgy döntött, hogy a világ felfedezésére indul Floridában. Pechére, vagy inkább szerencséjére, rendőri kézre került és a róla készült rendőrségi képek segítségével került haza.

A süket kiskutya a floridai Tarpon Springs-i otthonából szökött meg. A helyi rendőrök találtak rá, de mivel semmi azonosítóval nem rendelkezett, előállították a kis szökevényt. A gazdi megtalálásának pedig egy igen kreatív módját választották. Igazi bűnügyi nyilvántartási fotókat készítettek a négylábúról, akitől mancslenyomatot is vettek. A képeket a közösségi média oldalára töltöttek fel, remélve, hogy eljut a gazdihoz.

„Lakhelye ismeretlen volt, ezért bevittük a kapitányságra, ahol nyilvántartásba vettük. A fogvatartott nagyon együttműködő, az egyik legbarátságosabb őrizetes, akivel eddig találkoztunk.” – szólt a poszt.

Az akció eredményeképpen pedig valaki felismerte a kutyust és értesítette a gazdáját, aki levonta az eset tanulságát.

„A kerítésen átugorva lépett meg, remélhetőleg ez volt az utolsó kihágása. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki vigyázott rá. Ígérem, hogy többször nem fogják letartóztatni.” – mondta a hálás gazdi.

 

Nem minden elkóborolt eb olyan szerencsés, hogy ilyen jóravaló rendőrök kezére kerül, ezért is fontos a mikrochip és adataink frissítése. Sokszor viszont a nyakörvön lévő, telefonszámunkat tartalmazó azonosító biléta segítségével sokkal hamarabb viszontláthatjuk felfedező útra indult ebünket.

 

Olvassátok el korábbi, szerencsés hazakerülésekről szóló cikkeinket is:

A mikrochip jelentősége – 2 év és 1 600 km

A chipnek köszönhetően Horvátországból került haza az eltévedt magyar kutya

10 év után került elő újra Charlie

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás: dailymail.co.uk

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...