Harc a feledékeny gazdák ellen

Az „ott felejtett” kutyaürülék nemcsak hazánkban, hanem sok helyen problémát jelent. A cselekvésre ösztönzésre, illetve a feledékeny gazdák azonosítására több országban is igyekeznek megoldást találni. ­

A spanyol Torrelodones városában egyelőre csak a figyelemfelhívás eszközével kívánnak élni, óriási felfújható kutyaürüléket helyeztek el egy köztéren. A szobor 3 méter széles és több mint 2 méter magas, hogy még véletlenül se maradjon felfedezetlen.

A spanyol fővárostól mindössze 25 km-re fekvő kisvárosban 22 000 ember és 6 000 kutya él. Ángel Guirao, a városi tanács szóvivője a thelocal.es-nek elmondta, hogy ez mintegy 500 kilónyi ürüléket jelent naponta, ha minden kutya háromszor végzi a dolgát. Úgy érzi, hogy sikerült vicces formában, nem túl agresszív módon felhívni a kutyatartók figyelmét a helyzet tarthatatlanságára.

Szelfik készítésére is ösztönzik a lakosokat, és arra kérik őket, hogy a képeket tegyék közzé a közösségi médiákon # nomascacas, azaz „nincs több kaka”.


Luz Navarro Garcia Twitter

A város vezetősége több kisebb, ugyanilyen „szobrot” is telepített a leginkább kritikus helyeken. A kísérőtáblán ez olvasható: „Ez az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy igazi közösségi szellem alakuljon ki városunkban. Ha Ön is kutyatulajdonos, kérjük, segítsen nekünk!”.


Julia Fernandez Twitter

A kutyakaki otthagyásának kérdése más spanyol városokban is problémát okoz.

Madridban áprilisban jelentették be, hogy szigorítanak a szabályokon és magas pénzbírság kiszabásával szankcionálják a feledékeny gazdákat.

Az észak-spanyolországi Tarragonában, több spanyol városhoz hasonlóan, olyan DNS felismerő szerkezetet készítenek, amely az eb ürüléke alapján képes felismerni a gazdit. Ennek érdekében a helyi egyetemen egy komplex adatbázist készítenek, amibe minden helyi kutyától mintát gyűjtenek, és ezt hozzárendelik a gazdához. Az ily módon tetten ért gazdáknak a büntetés mellett a DNS-teszt költségét is ki kell fizetniük majd.

London két kerületében is hasonló megoldás bevezetését tervezik. Áprilistól a közterület felügyelők járják a parkokat és az addig nem regisztrált kutyákat is azonosítóval látják el. A bírság szeptembertől 80 font lesz, azaz kb. 30 000 Ft-ot kell fizetni minden otthagyott kutyaürülék után.


A kutyabarát.hu, mint a felelős kutyatartás zászlóvivője Magyarországon, igyekszik felhívni a figyelmet a hazánkban is tarthatatlan helyzetre. Az „El kell mondanunk valamit. A Kakitündér nem létezik” kampányunk keretében figyelemfelhívó plakátokat és matricákat készítettünk, és ezeket – a ti segítségetekkel – igyekszünk a kutyafuttatók környékén, és egyéb, kutyások által gyakran felkeresett helyeken elhelyezni.


kutyabarát.hu

Nemrég számoltunk be arról, hogy a nyilvánosság erejét kihasználva, budapesti felelős kutyatartók egy csoportja Facebook oldalt indított, Pesti kutyások szégyenfala – avagy, aki nem szedi fel néven. Az oldal célja, csökkenteni a „szanaszét hagyott” kutyaürülék mennyiségét, felhívva a „feledékenyek” figyelmét a cselekvésre

Pécsi civil szervezetek vörös zászlókkal hívták fel a figyelmet a tarthatatlan helyzetre.

 

„Az el kell mondanunk valamit. A kakitündér nem létezik” kampányunkról ITT olvashattok.

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás: thelocal.es, bbc.com, twitter.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...