Egy aggódó apuka és egy pitbull története
Greg Heynen is egyike volt azoknak, akik nem személyes tapasztalataik, hanem az általánosan „elfogadott” nézet szerint, enyhén szólva is elítélték a pitbullokat és időzített bombaként tekintettek rájuk. Az apuka véleménye azonban lánya születésekor megváltozott.
A bull típusú terrierek általános megítélése nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon rendkívül negatív. A sok sztereotípia – a média hathatós közreműködésével – már annyira beépült a fejekbe, hogy aki változtatni szeretne ezen, az szinte a lehetetlennel próbálkozik.
Greg őszinte, megható, keserédes története a berögzült előítéleteken igyekszik változtatni.
„A feleségem és én két kutyánkkal éltünk. Zacket, a pitbull keveréket feleségem hozta a házasságba, és a kutya gyűlölt engem. A lányom születésekor azt mondtam a feleségemnek, hogy elég egy rossz mozdulat, és a kutyának mennie kell.
Már a hazafelé úton az autóban, mindkét kutyánk nagyon barátságosan viselkedett, farkukat csóválva üdvözölték, szagolgatták és nyalogatták az újszülöttet.”
Zack azonnal a lányom testőrévé lépett elő, egyik lábát mindig a kislány takaróján tartotta, amikor letettük a földre. Nagyon szerette a kislányunkat, és amikor Ő nagyobb lett, minden este ágyba kísérte, és vele is aludt. Valahogy tudta, mikor jön el a lefekvés ideje, és a lépcső alján várta, hogy együtt menjenek fel az emeletre.
Életünk legszörnyűbb napját éltük meg, amikor Zacket megmérgezték. A lányom csak nézte a konyha padlóján fekvő barátját, „viszlát”, rebegte, miközben a feleségemmel mindketten zokogtunk.
Aznap este, a lányom 8 órakor indult a lépcső felé, hogy felmenjen a szobájába lefeküdni. Abban a pillanatban mindhármunknak egyszerre jutott eszébe, hogy ma, 5 év után először, Zack nem fogja felkísérni a lépcsőn. A kislányom ránézett az anyjára, majd rám, rémület és pánik volt a szemében.
Ebben a pillanatban az én kutyám, aki szintén nagyon szerette a lányomat, de mindig tiszteletben tartotta Zacket, felállt, odasétált hozzá és megbökte a fejével. Az egyik mancsát feltette a lépcsőre és a kislányomra nézett. Együtt mentek fel az emeletre, miközben a lányom szorosan átölelte a nyakát.
Az elkövetkezendő hat évben – egészen haláláig- , Sam minden este a lépcső alján várta.”
(kutyabarát.hu)
