Saját KB bal
Saját KB jobb

Nem tudta tovább nézni a szenvedésüket, inkább naponta eteti mind a 80 kóbor kutyát

A világon mindenhol élnek kóbor kutyák, akik akaratukon kívül, az emberi felelőtlenség látványos bizonyítékai. Egy Thaiföldön élő rendkívüli férfi a lehetetlennel próbálkozik és élelemmel látja el az útjába kerülő kóbor négylábúakat.

Michael Baines étterménél 5 évvel ezelőtt jelent meg egy fertőzött, alultáplált vemhes kutya. A férfi, aki akkor már 9 éve élt Thaiföldön, naponta száz éhező kutyát látott maga körül, de az a nap volt az, amikor etetni kezdett. Először csak az anyakutyát, majd szépen lassan, sorban a többi nyolcvanat is.

 „Így kezdődött az egész, és azóta is tart. Egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy a kutyák éhezzenek.” – nyilatkozta a svájci férfi a Newsner-nek. Baines időt, energiát és pénzt nem kímélve, naponta többször megeteti a rászoruló ebeket. Minden reggel, amikor munkába megy, illetve hazafelé jön, valamint amikor a saját – korábban szintén kóbor – kutyáit sétáltatja, mindig visz élelmet az útjába kerülő gazdátlanoknak is. A kutyatápot rizzsel, pácolt hallal, csirkével és házi húslevessel keveri. Havonta kb. 1000 dollárt költ pártfogoltjaira, ezt részben saját zsebből, részben pedig magánszemélyektől kapott adományokból finanszírozza.

Baines mindenkit emlékeztet arra, hogy nem a kutyák a hibásak, ők csak az emberi felelőtlenség áldozatai. 

Az eltelt évek alatt a férfi 100 kutya ivartalanítását segítette, 40-50 ebnek pedig megtalálta új otthonát. Az autójában mindig van egy elemózsiás láda, hogy utazásai során is segíteni tudjon az éhezőkön.

„Ez egy nagyon szép dolog, de néha érzelmileg megvisel és elég frusztráló is tud lenni, amikor azt a sok, nagyon rossz állapotban lévő kutyát látom. Én ezt szívből teszem, és a fizetségem az, hogy találkozhatok ezekkel a szeretetreméltó kutyákkal és érezhetem a szeretetüket. Ez felbecsülhetetlen érzés, ezért érdemes csinálni.” – mondta Michael.

Mindenkinek, aki kutyát szeretne, azt tanácsolja, hogy ne a szaporítókat támogassa, hanem inkább fogadjon be egy kóbor, vagy egy menhelyen élő „szeretetbombát”.

„Tudom, hogy nem lehet minden kutyát megmenteni, de ha csak egyetlen kutyán segítünk, máris hozzájárultunk a változáshoz.” – tette hozzá végezetül.

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: barkpost.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...