Állatbarát Rákosmente: kutyachip leolvasó hely lett a Polgármesteri Hivatal

Rákosmente Önkormányzata állatbarát fejlesztéseket tervez megvalósítani a kerületben. Ennek első lépéseként a Vigyél Haza Alapítvány közreműködésével megvalósult egy új, az önkormányzatok között országos viszonylatban egyedülállónak számító ingyenes szolgáltatás, melynek célja a kerületben elkóborolt kutyák hazajuttatása a Polgármesteri Hivatalban elhelyezett mikrochip leolvasó segítségével.

Mikrochip leolvasó hely

 

Az ennek kapcsán tartott május 8-ai sajtótájékoztatón a Let Alapítvány látványos kutyás bemutatója fogadta a vendégeket, majd Riz Levente polgármester vette át a szót.  A városvezető kiemelte: a Magyarországon élő kutyák száma meghaladja a kétmilliót és közülük több mint százezer kóborol az utcákon, ezért is volt fontos, hogy Rákosmente is csatlakozzon a hiánypótló kezdeményezéshez. A folytatásban beszélt az Önkormányzat állatbarát koncepciójavaslatáról, melynek középpontjában az infrastrukturális fejlesztések és az állattartással kapcsolatos pozitív szemléletváltás áll. 

Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója beszédében kitért a kóbor állatok állatorvosi azonosításról, mely eddig az állatbarátoknak gyakran nehézséget jelentett, az esti órákban pedig szinte megvalósíthatatlan volt. Megoldásként a Vigyél Haza Alapítvány olyan kutyabarát éttermeket keresett meg Budapesten, akik arra vállalkoztak, hogy bárki számára ingyenesen elérhetővé teszik az alapítványuk által kihelyezett mikrochip leolvasókat.  

Ehhez a hiánypótló kezdeményezéshez csatlakozott Rákosmente az önkormányzatok között elsőként. Miután az elkóborolt kutyát a Polgármesteri Hivatalban elhelyezett mikrochip olvasóval leellenőrzik, a személyzet kapcsolatba lép az önkéntes állatorvosokkal, akik az online adatbázisban ellenőrzik az állat gazdáinak adatait, majd felveszik vele a kapcsolatot, hogy a házikedvenc hazajuthasson. A szolgáltatás mellé egy kutyakennel is kialakításra került a Polgármesteri Hivatal udvarán, mely az elkóborolt kutyák ideiglenes befogadását szolgálja.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...