A kutyusok jutalmazták a legügyesebbeket

Rengeteg simogatásban volt része Bodzának és Azúrnak péntek délután a Virág utcai óvodában. Az állat- és növényszeretet napja magyar kezdeményezés, ehhez csatlakozott a vásárhelyi Mária Valéria Keresztény Óvoda, ahol az egész hét ennek jegyében zajlott – tudtuk meg Szabóné Szatmári Éva óvónőtől, aki elmondta, minden csoport környezetét igyekeztek felvirágozni – írja a Vásárhely24.hu.

Ráadásul egy városi programsorozat célkitűzéseit is szem előtt tartva, a hulladékok újrahasznosítására is fel szerették volna hívni a gyerekek figyelmét, ezért a növénykék elültetéséhez egyébként kidobásra ítélt anyagokat, főleg PET palackokat használtak fel. Így például műanyag palackokból alakítottak ki az udvaron egy gyönyörű függőkertet.

A palántázás mellett az állattartás is fontos szerepet kapott a foglalkozásokon. Az óvónénik egyrészt saját élményeiket osztották meg a gyerekekkel, másrészt, hogy a közvetlen tapasztalat sem maradjon el, tanyasi kirándulásra vitték őket, így testközelből ismerkedhettek meg a háziállatokkal. A kreativitás jegyében minden csoport újrahasznosított anyagokból készített egy-egy alkotást, amely kedvenc állatukat vagy növényüket ábrázolta.


Fotó: Vásárhely24.hu

A projekthét május 15-i zárórendezvényén, ahol a szülők is jelen voltak, több helyszínen zajlottak a programok. A gyerekek kézműveskedtek, plüssállatokat gyógyítottak, bábműsort néztek, a madárgyűrűzésről hallgattak előadást és a Hanimec kutyásterápia és Sportegyesület és a Kutyával egy mosolyért alapítvány két terápiás kutyájával játszottak, Szabó Kata, konrados önkéntes szervezésében. A két kutyus, Bodza és Azúr jutalmazta meg a legügyesebbeket, a kedvükért vezényszóra forogtak vagy éppen karikán ugrottak át.

Az egyesület önkénteseit az óvodások nem várták üres kézzel, etetőtálakat és játékokat gyűjtöttek az állatmenhely kis lakói számára.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Forrás: vasarhely24.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...