Gyilkos betegség terjed a kutyák közt

Európában is megjelent az eddig csak az Egyesült Államokban terjedő rejtélyes kór, amire nincsen gyógymód. Már legalább 52 kutyát ölt meg az Alabama rot (Alabama rothadás) néven ismert betegség Nagy-Britanniában, ahol két éve jelent meg először az egészen addig csak az amerikai kutyákat megtámadó kór – mondta el a Daily Mailnek David Walker állatorvos, aki kollégáival kutatást végzett a betegség terjedéséről. A kutatás eredményeit a héten hozta nyilvánosságra egy brit állatorvosi szaklap – olvasható a hir24.hu oldalán.

A hivatalosan CRGV-nek (cutaneous and renal glomerular vasculopathy) hívott betegséget az Egyesült Államokban azonosították az 1980-as években, és eddig csak ott észlelték, főként agarak körében. Ritkán fordult elő az Egyesült Államokon kívül, ez az első alkalom, hogy Angliában felütötte a fejét, és nemcsak az agarakat, hanem más fajtákat, spánieleket, simaszőrű retrievereket és border collie-kat is sújtott.

A kór először bőrbetegségként jelentkezik, a térd alatt, majd az érintett ebeknél pár nappal a tünetek megjelenése után fáradság, hányás és étvágytalanság lép fel a veseelégtelenség miatt, amit a szerv hajszálereiben fellépő károsodás vált ki.


Az egyik előjel, a bőrbetegség (Fotó: dailymail.co.uk)

A cikk teljes terjedelmében a hir24. hu oldalán olvasható.


Jess, a spániel, aki a betegség következtében meghalt (Fotó: dailymail.co.uk)

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

 

Forrás: hir24.hu, daliymail.co.uk
Fotók: dailymail.co.uk
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...