Ha elmész egy kóbor kutya mellett, az élet is elmegy melletted

A Hír24 pénteken felkerekedett, és kutyaházakat vitt az egyik leginkább rászoruló békési állatotthonnak. Néhány nappal azután, hogy a portál cikket írt a magukra hagyott vidéki menhelyekről, és az idei telet kartondobozokban és raklapházakban váró kutyákról, szerkesztőségük úgy döntött, részt vesz a Hangya Közösség és a Vigyél Haza Alapítvány által életre hívott Kutyahideg kampányban.

Abban a jótékonysági kezdeményezésben, melynek célja, hogy még a kemény fagyok beállta előtt, 500 kutyaházat juttasson el a leginkább rászoruló, vidéki menhelyeknek.

A Hír24 vállalta, hogy a Hangya Közösség által összegyűjtött házakat, meleg holmikat és élelmet eljuttatja az egyik leginkább segítségre szoruló békési állatotthonnak, ezért a következő napokban szünet nélkül telefonáltunk, egyeztettünk, szerveztünk, hogy most péntekre végre minden készen álljon. Sikerrel jártunk, így péntek hajnalban a házakkal és az adományokkal megrakott autóval elindulhattunk Kondorosra, ahol egy jószívű állatbarátokból szerveződő csapat, a Kondorosi Állatvédő Egyesület és 53 csaholó védencük várta tűkön ülve az érkezésünket.


Forrás: hir.24.hu

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...