Tudnivalók a francia bulldogról

Az angolok a már évszázadok óta tartott és tenyésztett molosszusokat különböző célokra használták fel: elsősorban hadicélokra, de a vadászatban is bevetették őket farkas, medve, vaddisznó ellen, sőt, az arénában nemritkán oroszlán, tigris ellen is küzdeniük kellett.

A XVII. század közepén a viadalokon megjelenő, kiéhezett közönséget már nem nagyon tudták kielégíteni a nagyvadak fogyatkozása miatt, ezért bevetették a könnyen és olcsón beszerezhető bikákat és kutyákat.

Igen ám, de a nagytestű, lomha kutyák itt „elvéreztek”; nem igazán voltak alkalmasak a nép szórakoztatására. Ekkor vették át helyüket a kisebb testű, hosszú lábú, fürge, fordulékony, elszánt és vakmerő ebek, a mészároskutyák, amelyeket a mészárszékek hátsóudvarában, vásártereken használtak fel. Feladatuk a marhák terelése, őrzése és lefogása volt. A bulldogok munkáját megkönnyítette satuszerű harapásuk, és a könnyű légzést biztosító, előreugró állkapocs, hiszen erre szelektálták őket. 1802-ben betiltották a bikahecceket, ennek ellenére népszerűek lettek viszont a kutya-kutya elleni viadalok. A bulldogokat terrierrel keresztezték, és megjelentek a „half and half” kutyák, melyek véglegesen kiszorították az „ősbulldogot” az arénából. 1858-ban aztán a parlament hivatalosan is betiltotta a kutyaviadalokat.

Így a bulldog elvesztette addigi munkaterületét. Ettől kezdve a szegényebb réteg kutyája volt, és mivel ezek az emberek nem engedhették meg maguknak a nagyobb kutya tartását, elkezdték tenyészteni a kisebb – toy (játék) – bulldogot.

1860-as években angol csipkeverők vándoroltak ki Normandiába, és telepedtek le ott. Magukkal hozták „toy” bulldogjaikat, és ezek a kutyák hirtelen nagyon népszerűek lettek a városi kisemberek körében. Angliában viszont a „toy” bulldogok lassan kihaltak, mert senki sem tenyésztette a kisebb változatot. A francia tenyésztők az állományukban rögzítették a felálló fület. Ennek ellenére elfogadták a nem felálló fülű példányokat is. 1888-ban rögzítették a fajtajegyeket, de a fajta fellendülésére csak akkor került sor, amikor VII. Edward angol király megvásárolta első francia bulldogját, Bölényt.

Tartás, ápolás

Magyarországon a francia bulldog nagyon felkapott divatkutya lett, így a kiskutya vásárlásakor nagyon körültekintőek legyünk. A mértéktelen tenyésztés következtében felbukkantak a szív- és légzési problémákkal küszködő egyedek, hiszen a nyomott orrú kutyák kelendőbbek. Ezek a kutyák már 15 °C fölött rendkívül hörögnek, alig kapnak levegőt. Ennek ellenére rendkívül játékosak, ezt a tulajdonságukat öregkorukra is megőrzik. A bully kertben és lakásban egyaránt tartható, jó jelzőkutya. Könnyen kijön a gyerekekkel, rendkívül intelligens. Szemét állandóan gazdáján tartja, hűen követi minden mozdulatát.

Jelleme akár a nagyobb testvéreié: nem igazán ijed meg, inkább kíváncsi, minden érdekli. Ez a mokány kis fickó azért néha tud makacs is lenni: büszkén kihúzza magát, peckes járásával tudtára adva bármilyen élőlénynek, hogy ő bizony egy oroszlán bátorságával bír, és ezt ne kérdőjelezze meg senki, mert annak aztán jaj! Rövid szőrét könnyű gondozni, csak a fejen található ráncoknál adódhatnak gondok. Ezeket a redőket alaposan át kell tisztítani, legjobb erre a nercolaj. Ha véletlenül kedvencünk szemébe belekapnak – ami gyakran előfordul –, akkor porcukorral kell kezelni, mint a lovaknál.


Bulldog Fajtamentés

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...