Tömegközlekedés szabályai kutyával

Tömegközlekedés szabályai kutyával

2013 JÚL 24  |  Hasznos

A mindennapi kutyás életben gyakran felmerülő probléma állataink utaztatása tömegközlekedéssel. Az ember könnyen elveszhet a szabályok között. Ehhez próbálunk most egy kis segítséget nyújtani.

Az alaptézis a MÁV-nál és a BKK-nál is azonos:

Élő állat a kézipoggyász méretét meg nem haladó, állatok szállítására alkalmas zárt szállítóeszközben  szállítható, amely biztosítja, hogy az élő állat az utazás során nem szabadul ki, illetve az utasok ruházata, poggyásza vagy a jármű nem szennyeződik be.

A BKK koordinációs és ügyfélszolgálati főosztály csoportvezető levele alapján minden olyan tárgy, amiben teljesülnek a fenti feltételek és amely nem tesz kárt a kutyában alkalmazható. Azaz nem kizárólag a kutyaboxok használhatóak, de fontos, hogy az állat önerőből ne tudjon kijutni belőle, továbbá ha a kutya feje szabadon van (pl. kutyatáska), akkor a szájkosár vagy pofaszorító használata kötelező.

Kézipoggyász mérete lehet:

MÁV: A kézipoggyász tömege utasonként a 30 kg-ot nem haladhatja meg. A 14 éven aluli gyermek 15 kg kézipoggyászt vihet magával. A kézipoggyász mérete – darabonként – a 30x50x80 cm-es méretet nem haladhatja meg.

BKK: Minden utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, tömegénél fogva egy személy által hordozható, a fel- és leszállást valamint átjárást nem akadályozó kézipoggyászt. A fentiektől eltérően nem szállítható az a kézipoggyász, amely a fenti feltételeknek ugyan megfelel, de tömege a 30 kg-ot meghaladja.

A fentiektől eltérően (ha az utas nem kézipoggyásznak megfelelő szállítóeszközben szállítja) a kutya zárt szállítóeszköz nélkül, szájkosárral és pórázon vezetve szállítható. Ebben az esetben a szállítás a MÁV és a BKK esetében is díjköteles.


(a kép csak illusztráció, nem a valós helyzetet mutatja)

 

Díjszabás

MÁV:

BKK: A kutya utaztatásának viteldíja azonos az adott távolságra érvényes teljes árú menetdíj árával, a hév vonalain a vonaljegy, gyűjtőjegy, átszállójegy a vonal teljes hosszára érvényes. Kutyaszállításra 24 órás jegy, 72 órás jegy és hetijegy is használható. A kutya részére teljes árú havibérlet váltható. A bérletszelvényt általános bérletigazolványban kell használni, az arckép helyén " EB " felirattal, az általános bérletekre vonatkozó szabályok szerint. A rendőrségi szolgálati kutya és a megkülönböztető jelzéssel megjelölt segítő kutya (mozgáskorlátozottakat segítő, hangot jelző, rohamjelző, személyi segítő és vakvezető kutya) utaztatása díjtalan.

Az utasnak rendelkeznie kell a kutya oltási bizonyítványával és kérésre azt a szolgálatban lévő személyzetnek fel kell mutatnia.


(a kép csak illusztráció, nem a valós helyzetet mutatja)



Ezeken felül a MÁV egyéb szabályozásai:

A kísérő kutya és a szolgálatban lévő rendőrségi kutya kivételével nem vihető be élő állat:

  • az 1. osztályú kocsiba,
  • az étkezőkocsiba,
  • a pót- és helyjegyköteles, valamint a helyjegyköteles vonatba és kocsiba.


Kutya csak a 2. kocsi osztályú személykocsiba vihető be. Egy utas legfeljebb 2 kutyát vihet magával. A 2. kocsi osztályú fülkés kocsi fülkéjébe a kutya csak az ott ülő valamennyi utas beleegyezésével vihető be. A fülkés kocsi egy fülkéjébe legfeljebb 2 utas vihet be kutyát. 20 kg-nál nehezebb, nagytestű kutya csak a személykocsi peronján szállítható. A háló- és fekvőhelyes kocsiba kutya csak akkor vihető be, ha a kutyával utazók az egész fülkét igénybe veszik. A kutyát pórázzal és szájkosárral kell ellátni. A kutya tulajdonosa köteles az állat egy évnél nem régebbi keletű, veszettség elleni oltási bizonyítványát magával vinni, és azt kérésre felmutatni. A három hónapnál fiatalabb kölyökkutya esetében nem kell igazolást felmutatni. Ha az utas a szükséges igazolást nem tudja felmutatni, a vasúti társaság az utast és kutyáját kizárja az utazásból.

Illetve a BKK egyéb szabályozásai:

Kutya a mozgólépcsőn csak felemelve szállítható. Súlyosabb testű kutyával az állomáson szolgálatot teljesítő személyzetnek történő bejelentés után, a tartalékban lévő – álló – mozgólépcsőt kell igénybe venni, amennyiben ez lehetséges.

Kutya a járművek ülésén nem, csak a járművek peronján szállítható, egy utas pedig csak egy kutyát szállíthat. Ennek figyelembe vételével (ha több utas is szállít kutyát) egy járművön (kocsinként) több kutya is szállítható, de perononként legfeljebb egy. Minden esetben a kutyát szállító utas(ok) felel(nek) azért, hogy az állatok egymást, illetve a többi utast ne zavarják vagy veszélyeztessék, a járműben kárt ne okozzanak.

Reméljük minden kedves olvasónk hasznára válnak majd ezek az információk. Kellemes utazást kívánunk!

 

Szabó Stefánia



Forrás:

-A MÁV-START Vasúti személyszállító Zártkörűen Műkődő Részvénytársaság Személyszállítási Üzletszabályzata
A Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő részvénytársaság Üzletszabályzata

Hozzászólás

Kutyabarát helyeink

Kassák parki kutyafuttató

Kassák parki kutyafuttató

Kalicka Bistro

Kalicka Bistro

Kecske-hegy kutyafuttató

Kecske-hegy kutyafuttató

PRE-GO

PRE-GO