Saját KB bal
Saját KB jobb

Koncz Gábor kötelességének érzi, hogy felemelje szavát az állatkínzás ellen

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szerint az állatok új színeket hoznak az emberek életébe és értetlenül áll az olyan állattartókhoz, akik bántalmazzák kedvenceiket – adta hírül a lokál.hu.

Szeretett kutyáinak nevelésével töltötte a nyarat Koncz Gábor. Számára mindig evidens volt az állatok közelsége, családjával együtt több négylábúval osztották meg az otthonukat.

„Lovunk is volt négy, marhánk is volt négy, édesanyám két kecskét is vett, hogy a kecsketej erősebbé tegyen. Nemrégen szülővárosomban, Mezőkeresztesen léptem fel és találkoztam egy nálam négy évvel idősebb férfival, aki csak annyit mondott nekem: Nagy gazember vagy te, Gábor! Tudni kell, hogy gyerekkoromban ő volt az, aki ellopta a csincsilla nyulamat.” – nosztalgiázott a színművész. – „Emlékszem, a padlásról kellett elcsennem egy keveset édesapám házi kolbászából, hogy a harapós kutyájuk ne támadjon meg, amíg átmegyek és visszaszerzem a kis állatomat. Ezért is van, hogy se birkát, se nyulat nem ennék meg, semmilyen körülmények között.”

Koncz Gábor 18 évesen érkezett Pestre, hogy elkezdje felépíteni hat évtizede töretlen színészi karrierjét. Gyökereit azonban soha sem felejtette el a nagyváros forgatagában, jelenleg is két kutyájával, Gringóval és Darázzsal, valamint halaival él együtt Pest melletti otthonában. Bár még csak pár hónaposak a színész kutyái, rendszeresen trenírozza őket. Ezért is tartja érthetetlennek, sőt egyenesen megbocsáthatatlannak, ha állatokat kínoznak.

„Még olvasni is rettenetes az állatkínzásról szóló híreket. Én úgy nőttem fel és tanultam a családomtól, hogy kellenek az ember életébe a színek, és az egyik ilyen színt számomra az állatok jelentik. Szigorúan kéne venni, ha valaki bántja őket, nem is értem, miért tart valaki házi kedvencet, ha nem szereti, hanem bántja őket. Az lenne a minimum, ha ugyanazt kapná vissza az elkövető, amit tett azzal a jószággal” – fakadt ki a színművész, aki a Lokál olvasóinak azt is elárulta, hogy bizony szeretett állatainak köszönheti az életét.

„Az első filmektől kezdve állandóan tartottam lovakat. Az életemet, a karrieremet és a testi épségemet is nekik köszönhetem. Minden egyes filmemben saját lóval szerepeltem, magam tanítottam be őket az esésekre vagy a fegyverek ropogásának megismerésére. Súlyos baleseteim lehettek volna, azonban a ló is olyan, mint a kutya: egygazdás állat. Ő bízik bennem, én pedig bízom benne.”

 

Ezeket is ajánljuk:

Keresztes Ildikó mindig is az állatok szerelmese volt

Bereczki Zoltán bekutyásodott

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: lokál
Kutyás fotó készítője: Máté Krisztián
lovas fotó forrása: konczgabor.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...