8 tévhit a kullancsokról

Ma már szerencsére a legtöbb ember hallott a kullancsok elleni védekezés fontosságáról és módszereiről. Minden felelős Gazdi védi is kutyáját a kullancs csípéstől, de sok olyan dolog van, amit nem tudunk, vagy tévesen tudunk. Dr. Bendzsel Dániel, a Hungarovet Állatkórház vezető  állatorvosa összeszedte nektek a 8 leggyakoribb tévhitet, amivel praxisa során találkozni szokott.

1. Kullancsok csak nyáron fordulnak elő, így elég akkor védekezni.   

A kullancsok már 3-5 fok felett aktivizálódnak, és megkezdik a vérszívást. Az optimális hőmérséklet számukra a 18-25 fok, tehát ilyenkor a leginkább veszélyesek. Ez magyarázza, hogy csípés tavasszal és ősszel fordul elő, de ha kisebb számban is, a kánikulában, és télen is számolnunk kell vele. A helyes hozzáállás tehát, ha egész évben védekezünk ellenük.

2. A kullancsok télen könnyen elpusztulnak.

A kullancsok -20 fokban is képesek egy napot túlélni, -10 fokon pedig akár egy hónapot is. Idén igen enyhe telünk volt, így gyakorlatilag a hideg miatt egy kullancs sem pusztult el, így sok kullancsra kell számítanunk.

3. Ha megcsíp egy kullancs egy kutyát, biztos megbetegszik. 

A gyakori kullancs által terjesztett betegségek átviteléhez 20-48 óra vérszívás szükséges. Így ha egy kullancs megcsíp egy kutyát, de idejében észrevesszük az – ekkor még kicsi, és kevésbé feltűnő – kullancsot, azt eltávolítva nagy valószínűséggel elkerüljük a bajt. A kullancs elleni készítmények egy csoportja is csak akkor öli meg a kullancsokat, ha már megcsípték a kutyát, utána azonban elpusztulnak, és sokszor csak a beszáradt kullancsot találjuk meg a bőrbe fúródva. Ilyenkor a betegség átvitelének valószínűsége minimális. A lényeg: lehetőleg naponta nézzük át kutyáinkat, ha kullancsfertőzött területen járunk.

4. A kullancs elleni készítmények biztos megvédenek a kullancsoktól.

Sajnos nem igaz. Ha lenne tökéletes hatóanyag, az bizonyára a kutyákat is elpusztítaná… Jelenleg csak nagyon nagy fokban csökkenteni tudjuk a csípések kockázatát, de teljesen megelőzni nem. De ha 20 helyett csak 1 kullancs megy bele a kutyába, az máris csak huszad annyi eséllyel betegíti meg őt, mint egyébként. Ha pedig este észrevesszük azt az egyet, és sikerül eltávolítani, már szinte lehetetlen, hogy baj legyen.

5. Ha egy kullancs elleni készítmény nem működik, akkor az bizonyára a készítmény hibája. 

A legtöbb hiba a nem megfelelően alkalmazott készítményekben rejlik. Fontos, hogy helyesen, a súlynak megfelelően helyeztük-e fel a cseppet a kutya bőrére, vagy tettük fel a nyakörvet a nyakára. Figyelembe vettük-e a leírást a fürdetések, úszások által okozott hatékonyság gyengülésről. Betartottuk-e a leírásban szereplő időket. Gyakori tévhit, hogy a cseppek három hónapig védenek kullancsok ellen. Ez nem igaz, a védelem csak négy hétig tart, egyes készítmények esetén, és bizonyos kullancsokra vonatkoztatva azonban csak három hétig!

6. A kullancsfertőzés jele, hogy véres a kutya vizelete, így elég, ha csak ekkor fordulok állatorvoshoz. 

Valóban, a babeziózis egyik tünete a sötét vizelet, amit a károsodott vörösvérsejtekből kiszabadult vérfesték megjelenése okoz a vizeletben. Azonban amikor ez a tünet jelentkezik, már elég nagy a baj, így érdemes minden olyan esetben állatorvoshoz fordulni, ha kullancs volt a kutyánkban, és utána csak egy kicsit is bágyadtabbnak tűnik. Lehet, hogy ezzel az óvatossággal sikerül megmenteni az életét, mert itt minden nap számít.

7. A kullancsok csak a babézia miatt veszélyesek. 

Számos egyéb betegséget is okozhat kutyáinkban, ilyen a Lyme-kór, az anaplasmosis, az ehrlichiosis. Ezekre igen pontos gyorstesztek érhetők el az állatorvosnál, így amennyiben kutyánk beteg, és kullancsokat láttunk benne az elmúlt időszakban (akár az elmúlt hónapokban is), ezt feltétlenül jelezzük, hogy (jó esetben) ki lehessen zárni ezeket a betegségeket a teszt segítségével.

8. A kullancsok eltávolítása nehéz.

Megfelelő csipesszel, kanállal, és kis ügyességgel a kullancsok könnyen eltávolíthatók „házilag” is. Amit biztos ne tegyünk: ne kenjük be, és  ne puszta kézzel próbáljuk kiszedni. Kérjük meg állatorvosunkat, hogy mutassa meg a csipesz, vagy kanál használatát, hogy aztán magunk is diőben eltávolítsuk a kullancsont, amint észrevettük. Ebben az esetben jobb nem várni másnapig, míg állatorvoshoz kerül az ember, hiszen a fent említett 24-48 óra ketyeg.

Dr. Bendzsel Dániel, Hungarovet Állatkórház

 

 

Kullancsveszély – ezek a legfertőzöttebb területek

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: kutyadolog.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...